"A megkönnyebbülés, és a felszabadulás szimbólumai" - Mézer János gondolatai az ELEFÁNT/ember című előadásunkról

A Genéziusz Színház előadását tekintettük meg, s gondoltuk tovább

"Én nem vagyok elefánt! Én nem vagyok állat! Én ember vagyok!" Akiknek ismerős Bernard Pomerance drámája és/vagy David Lynch forgatókönyve, azok számára nem lehetnek ismeretlenek e mondatok. John Merrick igaz története sokak számára villantotta fel a kirekesztés, a diszkrimináció és az el nem fogadás problémáját. Kétség kívül elsők között dolgozta fel ezt a témakört. Számos pozitív, és egekig magasztaló kritikát kapott a mondanivaló bátor, és hiteles kibontásáért, feldolgozásáért.

Van itt azonban egy másik aspektus is: az emberi lété. Azon emberi lété, melytől egyesek oly hőn áhítottan kívánnak megszabadulni, mások csak egyszerűen meg akarják válogatni, kit sorolnának ezen égisz alá, megint mások gyűlölik ezt a fajt (köztük legtöbbször önnön magukat is), s van, aki csak részesei akar lenni ennek a körnek. Részesei az emberi létezésnek, az emberi fajnak, Hogyha már máshová nem is, legalább ehhez tartozzon, tartozhasson.

Edward James Olmos egy 2014-ben megrendezésre került sci-fi közönségtalálkozón egy rajongói kérdésre azt válaszolta: "Nézz körül a mai világban, aztán nézd meg a Bladerunner-t. Csupán a színek mások." Hogy miért citálom ide ezt az idézetet, melynek látszólag semmi köze nincs az Elefántemberhez? Nos, a válasz nem más, mint az eltelt idő. Az, hogy ez a sok évtizeddel ezelőtti mű mit mond számunkra ma, a XXI. század elején.

A cikk folytatása:
https://darkcm.blog.hu/2015/06/11/elefant_ember