A 2015/2016-os évad ZSAZS-díjasa (aki a legtöbbet tette a társulatért), amit maga társulat ítélt oda: Sajtos Tamás.
Azúton is gratulálunk neki! :)
A díjat a tavalyi ZSAZS-díjas Jónás Anna készítette.
A Genéziusz Színház társulata, az idei (2014/2015-ös évad) ZSAZS-díjat (aki a legtöbbet tette a társulatért), Jónás Annának ítélte meg!
Gratulálunk!
(A díjat, a tavalyi nyertes, Birkás Tibor készítette.)
Nyáron a Border men című dokumentumfilm forgatásán vettünk részt, remek hangulatban. Részletek hamarosan! Addig is, itt van néhány forgatási kép!
Rendező: Cinzia Panero
A Genéziusz Színház tagjai fiatalok, lelkesek és úgy nyomatják a színművészetet, hogy azt még a fiatalok is megértik, mert a társulat vezetőjét idézve: “…a színház nem egy börtön, ahol őrültek koponyákkal kapálóznak, olyan nyelven, amit nem értenek,…”. Arra gondoltunk kaptok egy tágabb képet arról, milyen is ma Magyarországon a színház és ennek része a Genéziuszhoz hasonló kisebb társulatok is. Íme tehát egy interjú velük.
Kezdetnek beszélj kérlek egy kicsit magatokról, a társulatról! Rövid idő alatt nagy sikereket értetek el a nézők körében, gondolom hatalmas munka van mögötte. Hogyan, milyen feltételek, erőfeszítések árán sikerült eljutni az ötlettől a megvalósításig?
A Genéziusz Színház társulata 2011-ben alakult, akkor még Impro Társulat néven. A következő évadban választottuk a Genéziusz Színház nevet, főként, mert a legtöbbször improvizációs színházként azonosítottak minket. Erről persze szó sincs. A csapatot annak idején a szegedi színi tanodában végzett csoporttársaimmal alapítottuk, később pedig meghallgatás útján kerültek be egyetemisták is. Így egy vegyes, ám annál értékesebb csapat jött össze. A sikereket nagyon nehéz behatárolni. Az esetek többségében jók a visszhangok, és ez hatalmas ösztönzés, hogy jó felé haladunk. Fontosnak tartom a darabválasztást. Ha ismert a szerző és/vagy a darab, az már fél siker. Ha egyik sem az, akkor a téma legyen aktuális, vagy a műfaj legyen kedvelt. Ez rengeteg munka és nehéz is, hiszen sokféle nézőpontot kell mérlegelni. Többek között a lehetőségeinket is.
Milyennek ítéled meg a most lezárt évadot? Milyen visszhangot kaptak a színre vitt darabok?
Nehezen indult évadot kezdtünk idén is, hiszen tavaly bezárt a Zero Art Cafe, ami otthont adott az előadásainknak. Kísérleteztünk sok helyszínnel, főként a Petőfi-telepi Művelődési Házzal, illetve a dorozsmai Művelődési Házzal, ahová a nagyobb előadásainkat (Tévedések összjátéka, Charley nénje, Csillag az éjszakában) játszottuk. De mentünk messzebbre is. Algyőn például hosszabb távú tervekről is szó esett, Nyárlőrincen pedig hatalmas tömeg előtt játszottunk a falukarácsonyon. Mindemellett azonban itt volt a nagyobb kérdés. Van-e helyünk? Tudunk-e hova „hazatérni”? Közben elkezdtük próbálni az ELEFÁNT/embert, amit annak idején a Szegedi Pinceszínházba szántam. Így kerültünk vissza a pincébe. Játszottunk ott Tévedések összjátékát, Mumust, és ELEFÁNT/embert is. Utóbbi előadásra már egy héttel a bemutató előtt minden jegy elkelt. Az ELEFÁNT/ember komplex darab. Szín- árny-, báb-, táncjáték, rengeteg horror elemmel ötvözve. Hecendorfer Tímea jelmezei és B Juhász Péter díszlete egy különös univerzumot teremt a színpadra. Egyben félelmetes és elemelt. Mégis, az egész nagyon reális és aktuális.
Mik a tervek a következő évadra vonatkozóan? Milyen darabokat fogtok színpadra állítani?
Június van, de még nincs végleges tervünk. Ezzel nincs baj, hiszen a nyári hónapok munkája szülik meg ezeket. Terveinkben van olyan darab, ahol végre a lányok is nagyobb szerepet kapnak, illetve szeretnénk egy horror adaptációt is. Ezek még egyeztetés alatt állnak, játszóhely, jogdíj és egyéb tervezés miatt. Ami eddig biztos, Kőhalmi Ildikó, Magánlabirintus című kötetének lesz egy színpadi adaptációja, de ennek is még csak az előkészületeinél tartunk.
Miért pont ezeket a darabokat szeretnétek színre vinni? Milyen témák inspirálnak titeket?
Változó. Fiatalok vagyunk, így szinte bármihez nyúlhatunk, ami foglalkoztat. Kell is.
Mik a hosszú távú tervek?
Önfenntartó társulat vagyunk, így erről nehéz beszélni. Terveink vannak, de támogatás és segítség nélkül mindent nehéz előteremteni. Nem nekünk terem itt babér. De ez globális probléma. Stephen King szerint az élet nem a művészet táptalaja. Fordítva működik. Ez az, amit nem ismernek fel. Nem azért csinálunk színházat, mert az menő, hanem azért, mert emberekként vannak érzéseink és gondolataink, és ezzel kifejezhetjük azokat.
Játszottatok már a Szegedi Pinceszínházban és a Zero Art Caféban is. A következő évadot hol fogjátok tölteni?
Valószínűleg a bázis Szegedi Pinceszínházban lesz továbbra is. A nagyobb előadásainknak pedig keressük a helyet. Nem sok lehetőség van, pedig nagyvárosként azt gondolnánk, hogy ez könnyű helyzet, de nem az. A legtöbb hely nem foglalkozik a szegedi független színjátszással, és vagy irreális bérleti díjat kér, vagy egész egyszerűen több megkeresésre sem reagál.
A nyárra mik a tervek? Részt vesztek-e fesztiválokon, színházi találkozókon?
Júniusban jártunk Vasváron az A Halál meg a Többiek, avagy a Szörnyek már a Spájzban vannak című előadással. A nézők jól fogadták a darabot, és a zsűri is dicsérte.
Leszenek-e új tagok a társulatban, illetve milyen vendégszereplőket vártok a következő évadban?
Nem terveztünk előre tagfelvételt, marad a kialakult társulat. Ettől függetlenül, ha valaki bekopog az ajtón, még nem dobjuk ki. 
Mi a véleményetek a közösségi média erejéről? Szerintetek a Facebook viszi színházba az embereket, vagy inkább egy szépen megtervezett plakát, amivel a városban sétálva találkoznak?
Valójában már egyik sem, és mégis mindkettő. Valamikor jól működött, ma már immunissá váltak az emberek a facebook reklámokra. A jól megszerkesztett plakátokat sem nézik annyian. Persze, a plakát fontos a közösségi médiában is. A képes posztok többsége figyelemfelkeltőbb. Hozzászoktunk, hogy az előadásainkhoz előzetest forgassunk, de gyakran csinálunk nyereményjátékot is. A legnagyobb ereje azonban még mindig a szóbeli reklámnak van. Ezt nem tudja megkerülni a média. Éppen ezért, arra biztatjuk a nézőinket, hogy osszák meg ismerőseikkel is az előadásaink hírét, ha jó, ha rossz tapasztalattal távoztak.
Mit gondoltok a fiatalok színházba járási szokásairól? Hogyan, s mivel lehet becsalogatni őket? Szerintetek a fiatalok tisztelik-e még a színházművészetet?
Akik önszántukból ülnek be egy előadásra, igen. Akit kényszerből ültetnek be, azok nem feltétlenül. De így van ez rendjén. Szeretem magam megválogatni, hogy mit nézzek meg és hogy mit olvassak el. Előnyben részesítem a kortárs drámákat. Közelebb áll a fiatalokhoz, a problémáikhoz. Meg kell találni a hidat a fiatal korosztály és a drámajátszás között. Amíg nem érzik azt, hogy a színház nem egy börtön, ahol őrültek koponyákkal kapálóznak, olyan nyelven, amit nem értenek, hanem egy olyan hely, ahol hozzá is szólnak és értük is felemelik a hangot, nem csikarható ki tisztelet. A mai embereket újra be kell szoktatni a színházba. Utána már értékelni fogják Shakespeare-t is.
Köszönöm szépen az interjút!
Forrás:
https://cornandsoda.com/geneziusz-szinhaz-interju-egy-fiatal-tarsulattal/
„Mindig megújulni, minden esés után újra felállni.”
7 kérdés Horváth Istvánhoz
Szent Genéziusz színész Kr. u. 300 körül halt vértanúhalált, mert nem volt hajlandó a színpadon kigúnyolni a kereszténységet. Ő a színészek és a színházi szakma védőszentje, akit komédiásként szoktak ábrázolni, amint a színpadon áll, angyaloktól övezve. 2012 őszén Genéziusz nevét választotta magának egy szegedi színtársulat, amely az elmúlt években vígjátéktól tragédiáig, klasszikusoktól kortárs szerzők darabjaiig számos előadást állított színpadra. – A társulat vezetőjét, Horváth Istvánt kérdeztük.
SzegediLap: A Genéziusz Színház fiatal színészekből áll, mégis számos bemutatót és előadást tudhattok a hátatok mögött. Mivel, mikor és hogyan kezdődött a társulat története?
Horváth István: Néhányan, akik itt a szegedi színitanodában végeztünk, elhatároztuk, ha másképp nem, a magunk erejéből játszani fogunk. Közös terveket szövögettünk, aztán jött is egy lehetőség 2011 szeptemberében, amikor is (még Impro Stúdió néven, mert az Impro Művészeti és Oktatási Egyesülethez tartoztunk) a Szegedi Pinceszínházba kerültünk. Ekkorra már csak hárman maradtunk a végzős színészosztályból, ezért további tagokat verbuváltunk, majd decemberben bemutattuk első előadásunkat, a Rejtő Jenő kabaréjeleneteiből összeállított Tévedések összjátékát. Hirtelen rengeteg nézőnk lett, és jó volt látni, hogy élvezik az előadást. Ösztönzés volt a siker, a játék pedig életet adott. 2012 szeptemberében vettük föl a Genéziusz Színház nevet. A csapat persze folyamatosan változott, formálódott. Az eredeti Rejtő-szereposztásból már csak ketten vagyunk Üllei Kovács Gizellával, mégis ez az a darab, amit a mai napig sikerrel játszunk. Most, a negyedik évadban már 14 különböző előadást hagytunk magunk mögött.
SzegediLap: Ki szabja meg a művészeti irányvonalat, azaz ki választ darabokat, s milyen szempontok szerint?
Horváth István: A csapat nagyon sokszínű, így nehéz bármilyen irányvonalat belőni, és nem is akarok. Ráadásul én sem szeretek egyfélét játszani. Úgy vélem, nem éri meg bekategorizálni magunkat egy műfajba, és felesleges is lenne. A darabokat főként én választom ki, de előfordult már, hogy a tagok hoztak egy-egy darabot, amit szerettek volna játszani vagy rendezni. Márpedig ha a lehetőség adott, miért ne!? Így került bemutatásra a Dorian Gray tükörképe és a Blám is. Vannak olyan terveink a jövőben is, amelyekben a csapat hozta darabot valósítjuk meg. Úgy gondolom, a Genéziusz Színház nem egy személy, hanem sok, gondolkodó és érző egyén. A hitvallásunk viszont közös: „Szórakoztatni, tanítani, elgondolkodtatni.” És ebbe, szerintem, nagyon sok minden belefér.
Hubay Miklós: Elnémulás (Üllei Kovács Gizella, Horváth István)
(Fotó: https://geneziusz.webnode.hu/)
Hubay Miklós: Elnémulás (Hajdú Róbert, Horváth István)
(Fotó: https://geneziusz.webnode.hu/)
SzegediLap: Hogyan alakul ki egy-egy produkció? Társulatvezetőként, rendezőként mennyire adsz szabad kezet a színészeknek? Előre alaposan megtervezett és kiszámított minden mozdulat, gesztus, hangsúly, vagy a próbafolyamatok során a játékosok intuíciója is alakítja a végeredményt?
Horváth István: Nem szeretem a színházban a matematikát, csak ha elengedhetetlenül szükséges. Ha mindent a kezükbe és a szájukba adnék, elvenném tőlük az alkotás örömét. A kezdeti „térképészetet” felvázolom, aztán lényegében csak a bemutató előtt néhány héttel szólok bele a folyamatokba. Addig csak terelem őket a megoldás felé, s közben hagyom, hogy a kincses ládát ők találják meg. Ez fontos. Nem akarom megölni a kreativitásukat. Így a siker valóban közös. Sajnos, sokszor dolgoztam együtt olyan rendezővel, aki megszabta, hogy három lépést kell mennem előre, aztán négyet balra, holott nem ez lett volna a lényeges. Úgy éreztem magam, mint egy gép. Nem volt jó. Ezért matematikát csak a technikai részeknél használok. Ahol baleset lehet, vagy valami félrecsúszás. Külön örömet okoz, amikor kortárs (csúnya kifejezéssel: még élő) szerzővel dolgozhatunk együtt. Paudits Zoltán és Kőhalmi Ildikó műveinek színpadra állításakor a szerzőktől teljesen szabad kezet kaptunk, így szabadon nyúlhattunk a témához. Megtiszteltetés volt, hogy eljöttek, megnéztek minket és öröm, hogy teljesen elégedetten távoztak. Akad azonban, akikkel nem ilyen könnyű. Korlátok közé zárnak és megfojtanak. Ilyenkor, bármennyire is izgalmas a téma, inkább elállunk a bemutatás lehetőségétől. Azért játszunk, mert attól teljesedünk ki. De hogyan szárnyalhatnánk, ha megcsonkítják a szárnyainkat?
Dorian Gray tükörképe (Kun Áron)
(Fotó: https://geneziusz.webnode.hu/)
SzegediLap: Lehet olyan benyomása annak, aki kicsit hosszabb időt tölt veletek, hogy ez a csapat messze nem csak egy alkotó- vagy munkacsoport, akiket egymás mellé sodort az élet és a színpad szeretete, de valódi baráti közösség is. Valóban így van, s ha igen, mennyiben könnyíti (vagy éppen nehezíti) meg ez a közös munkálkodást?
Horváth István: Két mondat jutott hirtelen eszembe. Nem tudom, hogy ez máshol hogyan működik. Nem tudom, hogy ez máshogy hogyan működhetne. Egyébként tényleg közösségként működünk. Nagyon szeretem a csapatot, és jó látni, hogy ők is szeretik egymást, hiszen nem csak alkotás közben vagyunk együtt, hanem a hétköznapjainkban, a próbákon, előadásokon kívül is. Kikérjük egymás tanácsát az élet más területein is, segítünk, ha valaki költözik, vagy éppen felújít. Egyébként kifejezetten büszke vagyok a csapatra. Könnyen fogadja be az új tagokat, akik hamar otthon érezhetik magukat a társulatban. Sokkal könnyebb így a munka. (Bár, jut eszembe: hogyan lehet munkának hívni egy olyan időtöltést, amit egy jó csapatban, szórakozásból csinálsz?) A próbák ettől lesznek jó hangulatúak. Ennek nagyon örülök, mert így igazán jól tudunk haladni.
Brandon Thomas: Charley nénje az Algyői Faluház színpadán (Fotó: Papp Dániel)
SzegediLap: Meg tudjátok-e szólítani saját generációtokat? Tapasztalataid szerint a mai huszonévesek színházkedvelő emberek?
Horváth István: Ez jó kérdés – és nehéz rá a válasz. Bizonyos szempontból szerencsések vagyunk, hiszen egy egyetemi városban játszhatunk, ahol azért talán jobban összetömörülnek a színházkedvelő fiatalok, mint másutt. Mégis inkább azt érzem, hogy a kultúra – legalábbis bizonyos szinten – kizárólag a tömegkultúra formájában jelenik meg. Mármint a fiatalok oroszlánrészének körében. Nem áll jogomban bírálni őket, hiszen én is csak 28 vagyok, de ki kell mondjam, hogy ott, ahol a valóság show és a közhelyes facebook-idézetek jelentik a kultúrát, nagy a baj. Persze, senkitől nem várható el, hogy minden nap Csehovot olvasson, én sem teszem, ostobaság is lenne, de a gagyi napi fogyasztása rémisztő. Miközben remek kortárs szerzők vannak, remek kortárs darabok, amik a mai fiatalokhoz és róluk szólnak, mégsem élnek meg három előadásnál többet. Szinte felüdülés a számunkra, ha egy-egy színjátszó találkozóra megyünk. Kétszer voltunk Vasváron és egyszer Tiszaújvárosban. A nézőink között rengeteg fiatal van, és jó látni, hogy országszerte mennyien foglalkoznak színházzal. Amíg ezt látom, bizakodó vagyok.
Jean-Paul Sartre: Zárt tárgyalás a Pinceszínházban
(Horváth István, Simonits Andrea, Szabó Szilvia, Varga Norbert)
(Fotó: https://geneziusz.webnode.hu/)
SzegediLap: Egy időben a Zero Art Café volt az otthonotok, ám azon a helyen immár vegyes kereskedés található. Hol tudtok próbálni, van-e rendszeres játszóhelyetek?
Horváth István: 2013 szeptemberétől játszottunk a Zero Art Caféban. Egy évadot ért meg, és nagyon sajnáltuk, hogy bezárt. Ekkor már az Art-Tour Kortárs Összművészeti Egyesülethez tartoztunk (és tartozunk mind a mai napig), és Magony Gergely minden segítséget meg is adott, hogy működhessünk. A helyzet most, mióta a Zero bezárt, nehéz. Nem csak nekünk, másoknak is. Szerencsére, jó kapcsolatot sikerült kialakítanunk az Azték Színjátszó- és Tánccsoporttal, így amiben tudjuk, egymás munkáját is segítjük. Persze, vannak még lehetőségek, de igen csekély mértékben. Játszottunk az IH Rendezvényközpontban, Petőfi-telepen, Algyőn, Deszken. A Szegedi Miniszínház segítségével pedig messzebbre is eljutottunk már. Néhány potenciális új játszóhely érdeklődését sikerült felkeltenünk, így a közeljövőben játszhatunk például Kiskundorozsmán. A legtöbben azonban elutasítóak. Van, ahonnan többszöri megkeresésre sem hívtak vissza, és van, ahol közölték, nincs szükség ránk. Így nehéz. Jelenleg a hattyasi Összefogás Házában tudunk próbálni, de a zárt jeleneteket sokszor valakinél, lakásban kell megoldanunk. Próbálunk valamilyen hatásos megoldást találni, de nem könnyű.
A Halál meg a Többiek, avagy a Mumusok már a Spájzban vannak – Komikus lehetetlenség, két részben
(Fotó: https://geneziusz.webnode.hu/)
SzegediLap: Hogyan látod a jövőt? Független társulatként meddig lehet életben, köztudatban maradni?
Horváth István: Stephen King szavaival élve: „Az élet nem a művészet táptalaja. Fordítva működik.” Én hiszek ebben. Amíg játszunk, addig létezünk. Nehéz út, hiszen független társulatként, támogatás nélkül minden nap küzdeni kell az életben maradásért. Mindig megújulni, minden esés után újra felállni. Menni kell. Nehéz terhet vettünk a vállunkra, de boldog teher, ha általa segíthetünk. Mert segíteni kell. Ennyi az egész.
Forrás:
https://www.szegedilap.hu/cikkek/szinhaz-tortenes/7-kerdes-horvath-istvanhoz.html
SzegediLap.hu
A függetlenek legfőbb előnye az intézményes keretek között működő színházakkal szemben, hogy kizárólag a nekik tetsző darabok közül válogathatnak. A szegedi Genéziusz Színház társulatvezetőjével beszélgettünk.
„2011-ben végeztünk a szegedi színi tanodában, s már akkor azon gondolkodtunk, hogy jó lenne valamit közösen is létrehozni. Kezdetben a Pinceszínházban Impro Társulat néven működtünk, egy-két kivételtől eltekintve mind tanodások vagy végzett színészek voltunk. Azóta sokat változott a gondolkodásunk arról, miként is lehet és érdemes színházat csinálni függetlenként” – számolt be a közel három éve már Genéziusz Színház néven működő teátrum alakulásáról Horváth István társulatvezető. Szükség is volt a névváltoztatásra, az impró szó ugyanis sokakat megtévesztett: a lelkes fiatalokból álló formációt az őket kevésbé ismerő közönség azonnal beskatulyázta az szövegkönyv nélkül játszó műfaj képviselői közé. A vértanúhalált halt Szent Genéziusz személyében azonban nemcsak tökéletes névadóra, hanem oltalmazóra is találtak: a színészek védőszentje felügyel a 10-12 állandó tagot számláló társulatra. „Úgy gondolom, a mai világban szükség van egy olyan pártfogóra, mint Genéziusz” – tette hozzá mosolyogva a társulatvezető.
A függetlenek legfőbb előnye az intézményes keretek között működő színházakkal szemben, hogy kizárólag a nekik tetsző darabok közül válogathatnak, ráadásul a kiválasztásba nemcsak a társulatvezető szól bele, hanem szinte bárki javaslatot tehet a műsorfüzet bővítésére. „Nem nyúlunk az Operaház fantomjához, mert annak részünkről nem sok értelme lenne, de nem szeretjük magunkat bekategorizálni. Van, hogy drámát, máskor vígjátékot állítunk színpadra, most pedig egy horror darabon dolgozunk. Igazán izgalmas egyikből a másikba csapódni.”
A borzongató színház kapcsán több minden lapul a társulat tarsolyában. Horváth István a jövőre vonatkozóan fellebbentette: a korábbi darabok közül életet lehetnek, Stephen King: A mumus című írásába, valamint újragondolják az elefántember történetét is. „Sokat gondolkodtunk az ELEFÁNT/ember (aminek egyébként már az újraálmodott címe is beszédes) kivitelezésén, olyanok voltunk, mint gyerekek a csokoládéboltban: mindent fel akartunk markolni. Hajdú Róbert színésszel ráébredtünk, igenis érdemes keverni a műfajokat, ezért lesz tánc, árnyjáték, bábozás és egy kevés ének is, mindezt kortárs zenével fűszerezve. Amolyan igazi, 19. századi szörny-show várható.” Nem egyszerű feladat függetlenként, kísérletező kedvvel megszólítani az Y generációt, a Z nemzedéket pedig eleve nehéz becsalogatni a színház falai közé. De természetesen akadnak kivételek.
Szélesedő repertoárjuk kialakított egy törzsközönséget, így a kőszínházakhoz hasonlóan a genéziuszosoknak is megvannak a maguk sztárjai: a rendezők, a színészek elsősorban a kortársaikat foglalkoztató előadásokat visznek színre. „Darabfüggő, hogy mivel tudjuk megszólítani a saját generációnkat, vagyis a középiskolásoktól a fiatal felnőttekig terjedő réteget. A nekik szólók általában kamaradarabok és olyan kortárs művek, amelyekkel könnyedén azonosulhatnak. Ilyenek a verses estjeink, ilyen lesz a Mumus és az ELEFÁNT/ember is.”
Ha már szó esett a szakmai függetlenség előnyeiről, annak árnyoldalaira sem lehet legyinteni. Az önálló, önellátó társulat kénytelen csapongani az őket befogadó játszóhelyek között: Szegeden a próbahelyszínként szolgáló Hattyas sori tornatermektől, a Tápén található Petőfi-telepi Művelődési Házig találkozhatnak velük az érdeklődők, attól függően, éppen hol szabadul fel hely számukra. „A tavalyi évben az Ifjúsági Házban is játszottunk, a Zero Art Café bezárása előtt pedig a művészeti kávézó fogadta be a kamaradarabjainkat. Úgy tűnik, szerencsére a Pinceszínház fogad minket, így náluk is folytathatjuk az előadásokat.”
Forrás:
https://szegedma.hu/hir/szeged/2015/02/a-fuggetlen-szinhaz-az-y-es-z-generaciot-akarja-megszolitani.html
Ezúttal nem csak a megszokott műsort láthatták az érdeklődők a nyárlőrinci falukarácsony alkalmával. Nem volt betlehemes előadás, helyette egy komoly, elgondolkodtató művet vittek színpadra szegedi színészek.
A szegedi Genéziusz színtársulat Wass Albert: Csillag az éjszakában című karácsonyjátékát mutatta be. Horváth István a társulat vezetője elmondta, hogy korábban a nyárlőrinci Bánföldi Szilárd is a színtársulat tagja volt, de ahogy fogalmazott, ő már kinőtte magát, a félig amatőr, félig profi társulatukból és már Kaposváron tanulja a színész mesterséget. Korábban ő volt a darab egyik szereplője. Szilárd ezúttal is ott volt, csak nem a színpadon, hanem a nézőtéren. A különleges előadást nem csak a felnőttek, de a gyerekek is nagy átéléssel figyelték, és hatalmas tapssal jutalmazták.
Forrás: https://lcafe.hu
Kissé megkésve írok a nyárlőrinci előadásról, de üsse kő, jobb később, mint soha. A csapatot, Bánföldiné Szomju Gabriella kereste meg, hogy a 2014-ben megrendezésre kerülő falukarácsonyra, a Genéziusz Színháztól szeretne előadást. Örömmel fogadtuk el a felkérést, hiszen társulatunk tiszteletbeli tagja, Bánföldi Szilárd falujába mentünk.
Megható vollt a fogadtatás. Gabriella, Genéziusz Színház feliratú pólóban várt minket a hideg, szeles időben. Önkéntesek dolgoztak, szendvicseket, süteményt, üdítőt és kávét kaptunk. Meghatottan álltunk, és tudtuk, hogy tényleg bele kell adnunk mindent. Szükség is volt rá, hiszen olyan nézőszámmal találkoztunk, amit az eddigi előadások meg sem közelítettek. A nyárlőrinci sportcsarnok dugig telt emberekkel.
Hihetetlen élmény volt ott játszani. Mi, a játszók és a nézők együtt lélegeztünk, és arra a 70 percre együvé tartoztunk. Akkor este megszületett valami.
Külön öröm volt számunkra, hogy Bánföldi Szilárd és Botka Dóra is jelen voltak az előadáson. Rengeteget tudtunk beszélgetni, és élményeket megosztani, amire olyan kevés a lehetőségünk. Reméljük, hogy azért hamarosan újra találkozunk.
Köszönjük szépen Nyárlőrincnek a meghívást, és köszönjük ennek a fáradhatatlan csapatnak, akik ott dolgoztak, azt a rengeteg szeretetet és törődést. Hálás szívvel köszönjük!
Elővettük régi/új darabunkat és azt kezdtük el próbálni. Egyelőre meglepi, hogy melyik ez a darab, de hamarosan meg fogjátok tudni! Izgalommal tölt el minket, hogy újra neki kezdhettünk, kíváncsian várjuk, hogy milyen jó dolgokat tudunk tenni benne :) Ha valakit érdekel, és szeretné kipróbálni magát, jöjjön! Kérdezzen meg bennünket hol és mikor és statisztának, pár mondatos szerepkörbe várjuk jelentkezéseteket! :))
(Giz)
A ZSAZS-díj a társulat saját alapítású díja, amit elsőként 2014-ben adtunk át. A társulat tagjai szavazás útján ítélik meg, hogy ki tette az adott évadban a legtöbbet a csapatért.
Gratulálunk!
- Beköszöntött a vakáció, a kőszínházak ilyenkor nyári szünetet tartanak, a társulatok turnéznak. Milyen volt az évad?
- Hosszú, de szerencsés évadunk volt. Nehezen indult el, főként a játszóhely miatt. Bár Szegeden sok művelődési központ van, nagyon nehezen fogadnak be társulatot. Szerencsénk volt a Zero Art Caféval és az IH Rendezvényközponttal, akik feltétlen bizalmat és segítséget nyújtottak nekünk. De nagy köszönettel tartozunk a Szegedi Miniszínháznak is, hiszen nélkülük nem lenne a Charley nénjének ilyen fantasztikus díszlete. De a nehézségek ellenére haladtunk, és dolgoztunk. Bár kevesebb előadást hoztunk létre idén, ez nem azt jelenti, hogy lustálkodtunk. Nagy projekt volt a Charley nénje, jóval hosszabb ideig is tartott, mire bemutathattuk.
- Kiskunhalasra a Charley nénje című előadással látogat a társulat. Ezt a darabot többen, többféleképpen vitték már színpadra. Mire helyezted a hangsúlyt, miben újítottál rendezőként?
- Őszinte leszek, kicsit féltem az elején. Három felvonásos, csúnya komédia, nehéz munka, de a társulat nagyon jól megbirkózott a feladattal, rengeteget köszönhetek nekik. Mi eleve az eredeti színdarabot vettük elő. Egy régi, 1927-es újság fénymásolatát. Ezzel kezdtünk dolgozni. Aztán szépen, lassan formálódott, és a kész szövegkönyvet begépeltük. Addigra már a dalszövegek egy része készen volt, melyet Hajdú Róberttel és Kun Áronnal írtunk. Mert, a régi darabban nem voltak dalok, azokat Szenes Iván és Aldobolyi-Nagy György írták hozzá. És hogy miért az új dalok? Mert izgalmas feladatnak tűnt, és mert próbáltam többet mutatni a kapcsolatokról a vígjátékban. Néhány szereplő kissé más, mint a klasszikus feldolgozásokban, ez egy új ízt ad ennek a poros, ám korántsem elavult darabnak.
- Kit alakítasz a vígjátékban? Hogy érzed magad e figura bőrében?
- Lord Frank Bebberley-t játszom, aki akarata ellenére belekeveredik az egész cifra komédiába. Izgalmas szerep, és régi vágyam is volt, hogy kipróbáljam. (És mert a csapatban én vagyok a legrondább nő.) Persze, a próbafolyamat rengeteg humoros pillanatot hozott. Negyvenötös méretű női cipőt találni nem egyszerű, Szegeden sem, de végül Halason találtam. És mivel magas sarkú, abban meg is kell tanulni járni, sőt, táncolni is. De komolyra fordítva a szót, élvezem, nagy ösztönzést jelent a sikere, és főként a társulat miatt. Jó csapatban, ahol mindenki egy kicsit őrült, jó dolgozni.
- Mióta játsszátok az előadást? Hanyadik állomás Kiskunhalas?
- A bemutató 2014. február 20-án volt, Szegeden. Azóta játszottuk Pusztaszabolcson és Nagyszénáson is, június 20-án Vasváron, egy nemzetközi fesztivál keretein belül. Kiskunhalas után Ebesre visszük, majd július 10-én, a Szegedi Várjátékokon is megmutatjuk a darabot az érdeklődőknek.
- Milyen tervekkel készülsz a következő szezonra? Lesz új utazó darab?
- Tervek vannak, főként kevés szereplős kamaradarabok, különböző műfajban. Szerencsére, már a nyáron el tudunk kezdeni felkészülni a következő évadra. Hogy milyen darabok lesznek? Nehéz lenne címekkel dobálózni, hiszen tervek egyelőre, de a társadalomkritikus vígjátéktól, a zenés tragédián át a pszicho-horror is szóba került. Utóbbinak az érdekessége, hogy a darab most íródik számunkra. Hogy mi lesz belőle? Az a jövő zenéje. Utazni pedig bármivel lehet, és szeretnénk is.
